Továbbképzésen jártunk

2015.11.20 10:01

A Muharay Szövetség őszi továbbképzésének a Kelet-Mecsek déli lejtőjén a Zengő és a Hármashegy lábánál fekvő festői környezetben lévő Hosszúhetény és Zengővárkony települések adtak otthont 2015. november 6-8. között. Mindkét falu jellegzetes hagyományőrző kultúrával, színpompás népviselettel, sajátos népdal-, néptánc-, népszokás- és tájszókinccsel rendelkezik, melybe a továbbképzésen résztvevő lelkes táncosok és érdeklődök bele is kóstolhattak a három nap folyamán. A bagi Muharay Elemér Népi Együttes képviseletében öt lelkes táncosunk részt az eseményen.

Első este Radó Tihamér mutatta be csodálatos hetényi viseletgyűjteményét. Mind a próbababákon, mind az asztalokon felsorakoztatott viseletdarabok szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak, ahogy színkavalkádjaikban pompáztak az iskola aulájában. Tihamér elmesélte, hogyan ismerkedett meg a viseletekkel, hogyan kezdődött ezek iránti érdeklődése. A több mint 35 éve gyűjtött ruhák között a női viselet minden egyes darabja megtalálható, a gyermek leányokra valótól egészen a gyászviseletekig. A gyűjtő folyamatosan segítséget nyújt a Hosszúhetényi Hagyományőrző Népi Együttes munkájában. A bemutatón nekünk is lehetőségünk nyílt, hogy néhány viseletdarabot magunk is felpróbáljunk, így a bagi leányokból, asszonyokból pillanatok alatt hosszúhetényi menyecskék váltak. Ezután a hetényi táncosokkal együtt mulatsággal zártuk az estét.

A szombat reggel a hosszúhetényi fúvósok zenés ébresztőjével indult, majd a reggeli után Kirch Zoltán és párja, Podpácz Bea vezetésével bemelegítettünk a táncpróbákhoz. A délelőtt folyamán megismerkedtünk az itteni táncokkal és próbáltuk elsajátítani azokat. A jó hangulatú táncoktatás után szakmai előadásokkal folytatódott a nap. Elsőként Varga Sándor néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszékének oktatója beszélt a néptánckutatás nehézségeiről hagyomány és korszerűség szemléletében. Ezt követően Balogh János és Gunszt Andrea nemrégiben megjelent „Tüzet viszek – Tánchagyományok és táncos népszokások a történelmi Baranyában” című kötetüket ismertették, melynek során mélyebb betekintést nyerhettünk az egykori baranyai táncéletébe. Végezetül ismét Varga Sándortól hallhattunk pár szóban Hosszúhetény régi tánckultúrájáról.

A szakmai előadások után közösen átutaztunk Zengővárkonyba, ahol megtekintettük a faluházat, illetve, az Európában is ritkaságnak számító állandó hímestojás-kiállítást. A Míves Tojás Múzeum utánozhatatlan látvánnyal fogadott minket. Ezt követően átsétáltunk a művelődési házba, ahol szívélyes fogadtatással vártak minket zengővárkonyi vendéglátóink. Bemutatták pár szóban a falut, a falu életét és a táncegyüttest. A vacsorát követően a Népi Együttes kisebb és nagyobb gyermekei adtak ízelítőt a helyi hagyományokból, majd a zengővárkonyi rezes banda fújta a talpalávalót a baranyai mulatságban.

Rengeteg új élménnyel, tapasztalattal és ismerettel zártuk a hétvégét. Köszönjük a fogadtatást, a vendéglátást és a szervezést.

Gódor Petra

Vissza